Autó tartós bérlés

Az autó tartós bérlés részletezése

auto-tartos-berles-tartos-berlet-1

A tartós bérlet már minden ember számára megoldható szolgáltatás Magyarországon, mindezt természetesen személyre szabott és hosszú távú ajánlatok segítségével, amelyeknél kedvező bérleti díj fizetendő. Nálunk nem csak az autó tartós bérlés érhető el, mint szolgáltatás, hanem az alapvető rent a car lehetőség, valamint a flottakezelés is. Mindegyik esetében garantáltan a legjobb bérleti díjak lesznek megtalálhatóak. Egy gépjármű lízing esetében egyáltalán nem kell azzal foglalkozni, hogy saját gépjárműre, tömegközlekedésre vagy taxira költsük a pénzünket, hiszen ezek mellőzésével sem esélytelen a közlekedés.

A szakemberek általában szinonimaként használják a tartós bérlet és az operatív lízing kifejezéseket. A tartós bérlet több feltétele is ugyanaz, mint az általános rent a car szolgáltatás esetében, ezért a saját tulajdon által felmerülő költségekkel ebben az esetben egészen biztosan nem kell foglalkozni, kizárólag a kényelmes vezetés élményét fogja érezni a bérlő. A Rentix Kft. kiemelt szerepet vállal Magyarországon az autó tartós bérlés területén. A flottakezelés vagy a tartós bérlet segítségével rengeteg magánszemély vagy vállalkozás életét tehetjük könnyebbé, a mindenki számára legkedvezőbbnek tartott bérleti díjak mellett, melynek köszönhetően senkinek nem kell törnie a fejét felesleges kiadásokon.

Az autó tartós bérlés azoknak ajánlott, akik:

  • hosszabb távra van szükségük valamilyen gépjárműre, akár külföldről érkeznek Magyarországra egy hosszabb időre és kényelmes autóval szeretnének járni
  • rendelkeznek saját gépjárművel, viszont az operatív lízing segítségével kívánnak egy ideig autót vezetni, mert a saját tulajdonuk esetleg szervizben van
  • hosszabb vidéki utazásra indulnak, viszont saját gépjármű nem áll rendelkezésre, a tömegközlekedést pedig nem szeretnék igénybe venni
  • nem rendelkeznek saját tulajdonú autóval, így a rent a car szolgáltatás segítségével kívánnak közlekedni

Autó tartós bérlés a Rentix Kft. által

auto-tartos-berles-tartos-berlet-2

A nálunk található flotta csak fiatal és karbantartott autókból áll, többek között például az Opel Astra több típusa is megtalálható. Az autó tartós bérlés által elérhető szolgáltatás tulajdonképpen teljes körű, amelyekről érdemes személyesen érdeklődni, hiszen fontos a megfelelő kapcsolat a Rentix Kft. számára. Természetesen megtalálható nálunk a kisebb fogyasztású gépjármű is, valamint a nagyobb kategória is, hiszen ha nagyobb térre van szükség, akkor egy kombi gépjármű egyértelműen kelleni fog. A tartós bérlet esetében a havi bérleti költségek egyértelműen kedvezőbbek lesznek az általánosnál, ezért egyértelműen megéri igénybe venni. Ilyen eseteknél főleg havonta fizetendő bérleti díj van, ezért nem kell semmilyen napi kiadással nem kell törődnie az ügyfeleknek. Természetesen minden autó tartós bérlés esetében szükséges a kaució kifizetése, ugyanis anélkül egyáltalán nem megoldható a lízing szolgáltatás.

Az árak természetesen tartalmazzák a szükséges kiadásokat, így például a casco biztosítás is megtalálható benne. A gépjármű flotta természetesen bármikor bővülhet, ezért az Opel Astra mellett sok más autót is megtalálhatnak az ügyfelek. Ennek köszönhetően az operatív lízing során egészen biztosan sikerül megtalálni a legkényelmesebb és legjobban felszerelt autót. A hosszabb távú bérlések miatt nagyon fontos, hogy kialakuljon a kapcsolat a bérbeadó vállalkozás és az ügyfél között.

Az autó tartós bérlés tudnivalói

auto-tartos-berles-tartos-berlet-3

Az lízing sajnos nem kivitelezhető akkor, ha az ügyfél nem fizeti ki a kauciót, hiszen az egyfajta biztosítékként szolgál a bérbeadó számára, azonban a futamidő végén felmerülő kiadások miatt egyeztetni kell személyesen. A vállalkozások esetében egyéb szolgáltatás terén is rendelkezésre állunk, hiszen az operatív lízing mellett más teljes körű feladatokat is meg tudunk oldani, ilyen például a flottakezelés, azaz az autópark kezelés. A havi bérleti összeg kiszámításához azonban személyes kontaktra van szükség. Az autó tartós bérlés előzetes kiadásai az autó típusától szokott függeni, ezért nem mondható egységesnek.

A lízing végén a kauciót természetesen az ügyfelek maradéktalanul vissza fogják kapni, amelyhez azonban mindenképpen szükséges a megállapodás során felállított elvárásokat teljesíteni. Ezek között általában az autó ugyanolyan állapotú és a megbeszélt időben történő visszaszállítását szoktuk figyelembe venni. Ez egyáltalán nem meglepő, minden ilyen téren tevékenykedő vállalkozás esetében jelen vannak ezek a követelmények. Az autó tartós bérlés végén tökéletes műszaki és esztétikai állapotban kell visszaadnia az ügyfélnek az autót, éppen ugyanolyan állapotban, ahogyan azt megkapta a lízing elején.

Amennyiben valaki a tartós bérlet idejét túllépve viszi vissza a bérelt autót, akkor újabb hónap elszámolása szerint történik a végösszeg megállapítása, hiszen az már egy következő egy hónapos időtartam kezdetét jelenti. A havi bérleti összeg teljes árát ki kell fizetni ilyen eseteknél pluszban, ezért egyértelműen megéri a megfelelő időben visszajuttatni az autót a tulajdonosának. Persze egyedi esetek előfordulhatnak a túllépés esetén is, de ez kizárólag előre egyeztetés után oldható meg. Szeretnénk, hogy az ügyfelek teljes elégedettséggel távozzanak tőlünk a lízing lejártával, ezért előfordulhatnak rugalmasabb esetek.

Hogyha az autó tartós bérlés során igénybe vett autót bárki is ellopná, feltörné, akkor a bérlőnek mindenképpen értesítenie kell a bérbeadót, a legrövidebb időn belül, hogy az egyeztetéseket követően meg lehessen tenni a rendőrségen a feljelentést. Amennyiben jegyzőkönyvet is kapott a bérbe vevő ügyfél erről, akkor a tulajdonoshoz minél hamarabb el kell juttatni a gépjármű forgalmi engedélyét és kulcsait. Természetesen ez érvényes egyéb káresemények esetében is, legyen szó bármilyen balesetről, a tulajdonost egyből értesíteni kell, de ez természetesen a flottakezelés esetében sem elhanyagolható kötelezettség. A rendőrség által kiállított jegyzőkönyvet és a kárbejelentő lapot is el kell juttatni hozzánk. Ezeknél az eseteknél az ügyfelek számíthatnak arra, hogy biztosítunk számukra csereautót, hogy az operatív lízing időtartama alatt ne legyen autó nélkül.

Gyakran feltett kérdések

Miért éri meg a tartós bérlet?

  • lehet fizetni bankkártyával, valamint készpénzzel is
  • az igényelt időben a bérlő rendelkezésére áll a kiszemelt autó
  • nincsenek kilométerek alapján számolt felárak, semmilyen egyéb korlátozás, ezért nem szükséges a megtett távolságra odafigyelni

Mi szükséges az autó tartós bérlés igénybe vételéhez?

  • érvényes lakcímkártya, valamint személyi igazolvány
  • érvényes jogosítvány
  • adókártya
  • cégeknél a céges papírok
  • társadalombiztosítási kártya

Hány éves kortól vehető igénybe a lízing?

Az esetek többségében 21 éves kortól, a felső határ pedig általában 70 év, így ha ezeknél fiatalabb, esetleg idősebb, akkor egyedi esetekben különdíj felszámolása is előfordulhat.

Az operatív lízing esetében a foglalás harmadik személy számára is megoldható?

Amennyiben a harmadik személy megfelel minden elvárásnak, akkor nincs akadálya a foglalásnak.

Mire érdemes odafigyelni a lízing esetében?

  • a férőhelyre: sokkal kifizetődőbb az egész, ha olyan típust sikerül választani, amelynél az utasok és a csomagok is könnyedén elférnek
  • az üzemanyag: ha bérelt autót sokat akarja az ügyfél használni, akkor érdemesebb egy olyan típust kinézni, amely nem fogyaszt sokat
  • a helyszín: a kényelmes kiszolgálás végett a repülőtereken is megoldható a felvétel és a leadás is, de az olcsóbb megoldások miatt más lehetőség is rendelkezésre állnak

Mi van benne a tartós bérlet díjában?

Az esetek legnagyobb százalékában minden díjat megtalálhatunk benne, amelyre szükség lehet, így a reptéri illeték, valamint a közúthasználati díjak mellett a hazai adók és a biztosítási díjak is megtalálhatóak benne. Amennyiben bármilyen extra szolgáltatásra van szüksége az ügyfélnek, akkor természetesen plusz díjat fizetni kell érte, a részletekért érdemes érdeklődni telefonon vagy e-mailben. Az operatív lízing esetében természetesen a szerződés megkötése előtt mindenről tájékoztatni szoktuk az ügyfeleket, ezért rejtett költségek nem fognak felmerülni. Az extrákért felszámolt költségeket természetesen lehet csökkenteni is, ha az ügyfél esetleg saját gyerekülést vagy GPS-t visz magával.

Az autó tartós bérlés előnyei

auto-tartos-berles-tartos-berlet-4

Modern autók, széles választék

Rendkívül alacsony átlagéletkor jellemző a nálunk megtalálható autók esetében, ezért egy ügyfelünk sem fog elhasznált és idős autókat megkapni. A flottánkban a kisebb autókat, valamint a nagyobb autókat is megtalálhatják az érdeklődők, így egyértelműen bármely típusból ki lehet választani a leginkább megfelelőt. Számunkra rendkívül fontos, hogy az ügyfelek kizárólag olyan autót válasszanak ki maguknak, amely minden elvárásukat kielégíti az operatív lízing időtartama alatt.

Könnyű utazás a tartós bérlet segítségével

A bérlők számára az autó tartós bérlés nem csupán annyiról szól, hogy egyik helyről a másikra el tudjanak jutni, hanem ennél jóval többről, hiszen az a fő célunk, hogy minden ügyfelünk kényelmes, valamint gondtalan utazást éljen át bérautóink segítségével, amelyek a legkedvezőbb áron kaphatók meg. Éppen ezért egyéb szolgáltatások is elérhetők cégünknél. A vállalkozások számára a flottakezelés is remek megoldás lehet, hiszen nem szükséges törődni az autók állapotával és karbantartásával sem. Egy személyes érdeklődés alkalmával minden részletet megtudhatnak az érdeklődők, akár telefonon, akár e-mailben, de személyes megjelenés alkalmával is. Az általunk biztosított extrák pedig egyértelműen az autó tartós bérlet ideje alatti utazások kényelmesebbé, valamint biztonságosabbá tételét szolgálják.

Miért érdemes minket választania?

Akik hozzánk fordulnak, azok egészen biztosan a legjobb árakat fogják tapasztalni a legjobb minőség mellett, ugyanis autóink a legjobb műszaki állapotban és a legjobb átlagéletkorral várják bérlőiket. A nálunk dolgozó szakemberek a szükséges képzettséggel és a szükséges gyakorlattal rendelkeznek, így minden ügyfél számára teljes körű segítséget tudnak nyújtani ahhoz, hogy a legjobban megfelelő autót sikerüljön kiválasztani a hosszabb távú együttműködés idejére, a legjobb feltételek kíséretében. A lízing végezetével is tapasztalhatnak az ügyfelek rugalmasságot, ugyanis a kibérelt jármű bármikor és bárhol leadható a megadott helyszínek valamelyikén, vagy fel is vehető azokon.

Autó tartós bérlés vagy saját autó?

Nagyon sokan meg tudják oldani természetesen a tömegközlekedés által azt, hogy eljussanak az egyik pontból a másikba, ezért nagyon sokan úgy gondolják, hogy semmilyen autóra nincsen szükségük a mindennapok során. Az viszont egyáltalán nem garantált, hogy gazdaságos megoldásnak is számít, ezért érdemes elgondolkodni az autó tartós bérlésen. Az azonban egyértelmű lehet mindenki számára, hogy nem minden ember teheti meg, hogy saját autót vásároljon magának, vagy éppen nem is nagyon szeretnének vásárolni, nem csak a vételár miatt, a folyamatos kiadások miatt is.

Mivel a saját tulajdonú jármű vásárlása az egyik legrosszabb befektetésnek számít a szakemberek szerint, egyértelműen az autó tartós bérlés lehet a kedvezőbb megoldás. A saját tulajdonnál az állandó adók és biztosítási díjak, valamint karbantartási költségek miatt egyáltalán nem jó döntés, nem beszélve az autó folyamatos amortizációjáról, amely elkerülhetetlen tulajdonképpen. Olyan problémák merülhetnek fel emiatt, amelyekért elég sokat kell majd egy szerelőnek fizetni a későbbiekben. A bérelt járművek esetében viszont ilyen költségek nem szoktak felmerülni, ha csak nem a bérlő maga rontott el valamit a bérleményen.